George R. R. Martin: Királyok csatája

Kiadás: Alexandra, 2008

Fordító: Pétersz Tamás

ISBN: 9789633708316

Oldalszám: 976

Sorozat: A tűz és jég dala *2

Értékelés: 5/5

George R. R. Martin lebilincselő fantasyeposzának, A tűz és jég dalának második könyve a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkre a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik.

Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe.

A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasysorozata, minden kötete letehetetlen olvasmány.

A történetről:

Jó volt visszatérni az első kötetben megismert világba. Egyrészről jó volt még jobban megismerni, másrészről pedig izgalmas volt a könyv cselekménye is. Bár a végére már kicsit besokalltam a sok csatától és el is szomorodtam a könyvben történtektől, de azért összességében örülök, hogy elolvastam és mindenképpen folytatni fogom a sorozatot. De egyelőre tartok egy kis szünetet, mert amennyire érdekes, annyira tömény is a könyv, úgyhogy most szükségem van valami kis könnyedebb olvasmányra.

A szereplőkről:

A legjobban Arya és Jon nőtt a szívemhez, az ő történetük ragadott a legjobban magával. Mindketten szívósak és ez tetszik bennük. Hasonló okokból szerettem meg a mindig józan Catelyn-t is. De ott van Tyrion és Daenerys is. Előbbi jó sok szerepet kapott és általában kíváncsian vártam, hogy mi történik majd vele, ráadásul befejezve a könyvet még mindig ezzel az érzéssel küzdök. Utóbbi története most kevésbé volt izgalmakkal teli, bár az igaz, hogy a lassú vándorlásuk jó átmenet volt a csaták között. Aminek külön örültem, az Sansa és Bran fejlődése az első kötethez képest, mindkettejüknek jót tett a dolog, úgyhogy még meg is kedveltem őket. Ellenben Davos-t és Theon-t nem sikerült megkedvelni, sőt utóbbit egyenesen megutáltam, pedig az első kötetben még nem volt vele bajom. Davos meg egyszerűen csak nem érdekelt, bár az ő története is lekötött, de maga a személye nem igazán érdekelt.