2013. május 4., szombat

Karen Thompson Walker: Csodák kora

Fülszöveg
Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban.

Vélemény
Nagyon érdekesnek tartom a könyvet, bár véleményem szerint nem nevezhető a szokványos értelemben regénynek. Mármint abból a szempontból, hogy cselekménye nem igazán van. Leginkább egy krónikának mondanám a Föld pusztulásról.
A történet elején kapunk egy fiatal lányt és egy pusztulásnak induló világot. Maga a történet nem Juliáról szól, hanem inkább arról, hogy ebben a világban hogy viselkedik a társadalom és az egyes emberek. Milyen felnőni ebben a világban, illetve arról is, hogy úgy egyáltalán milyen felnőni.
"Csak hevert az ágyon a szobájában, zavarodottan, csalódottan, mint egy utazó, akit erőszakkal hazahoztak egy egzotikus világból, ahol megtalálta a lelki nyugalmát."
Azt is megemlíteném, hogy szerintem ez a történet az olvasása által kiváltott érzelmek, hangulatok miatt annyira jó. Szóval érdekes könyv, megéri elolvasni.

5/5 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése