2013. március 7., csütörtök

Françoise Sagan: Jó reggelt, búbánat!

Fülszöveg
Cécile kamaszkorának boldog nyarát élvezi szerelmese, imádott apja és annak fiatal szeretője társaságában, a romantikus tengerparti üdülőhelyen. Az idillre fenyegető árnyék borul, amikor megjelenik a régi barátnő, Anne, apja megunt szeretőjének felváltására. A céltudatos, rendet és fegyelmet követelő Anne hatására Cécile addig gondtalan élete hirtelen megváltozik, és ebbe a lány képtelen beletörődni. „Megsimogatta a hajamat, a tarkómat, gyengéden. Nem mozdultam. Ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor visszahúzódik egy hullám, és a homok egyszerre csak kezd eltűnni alólam: a vereségnek és a gyengeségnek a vágya rohant meg, és semmilyen más érzés, sem a harag, sem a sóvárgás nem ragadott úgy magával, mint ez. Abbahagyni ezt a komédiát, rábízni az életemet Anne-ra, magamat a keze közé helyezni életem végéig. Soha nem éreztem még ilyen mindent elárasztó, ilyen erőszakos gyengeséget. Lehunytam szememet. Úgy éreztem, hogy megáll a szívem verése.”

Vélemény
A könyv várólistacsökkentős volt, ugyanis már jó ideje felkerült a várólistámra, miután megnéztem a könyvből készült filmet. Korántsem volt olyan jó, bár alapjában véve a filmet se annyira kedveltem abból a szempontból, hogy nem igazán tudtam együtt érezni a főszereplő lánnyal Cécile-lel, de ez a filmben annyira nem zavart. Viszont így a könyvben már kissé zavaró volt, hogy se a főszereplőt, se semelyik másik szereplőt nem kedvelem a történetben. Bár az, hogy a többieket se kedveltem az valószínűleg amiatt is volt, hogy a történet Cécile szemszögéből van megírva.
Úgy érzem, hogy a könyv a mondanivalóját tekintve se volt annyira átütő jelentőségű, valahogy engem nem fogott meg. Bár az igaz, hogy magával a szöveggel nem volt semmi problémám, stílusát tekintve tetszett, volt egy hangulata is, de valahogy sehogy sem akart nekem ez most átjönni. Kicsit sajnálom ezt, ugyanakkor lehet, hogy mégse, még nem döntöttem el, hogy igazán akarom-e én ezt érteni. De azt hiszem most annyira nem vágyom rá, inkább olvasnék valami vidámat.

3/5 - nem hinném, hogy többször is a kezembe veszem, de ezzel is egy újabb könyv került le a várólistacsökkentős listámról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése