2013. március 25., hétfő

Chuck Palahniuk: Cigányút

Fülszöveg
Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe, a Harcosok klubja anarchisztikus lázadója helyett azonban az oldalakon ezúttal egy passzív-agresszív szenvedélybeteg szenvedéstörténete pereg – másodpercenként hatvankockás sebességgel.
Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli az ételét, hogy a megmentésére siető „nap hősei” a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák.
Palahniuk gyorsmontázsos mozaik-prózájában feleleveníti a korábbi műveiből ismerős motívumokat. A Harcosok klubja és a Halálkultusz önjelölt, önpusztító messiáshőseinek fehér izzású nihilizmusát egyfajta ciánkeserű optimizmusra cseréli: a Cigányút kínkeserves passió, egy cinikus-romantikus szerelmiháromszög-történet anya, fiú és szentlélek között, egyben maró humorú társadalmi szatíra, amely kisesszéiben egymás után számol le a vallás, az oktatás, az egészségügy, a média és a hatóságok intézményeivel. Az eszmélés, a megváltás lehetőségének meséje ez: lényegében arról a pillanatról szól, amikor a szerző szavaival „a függőségek többé már nem takarják el az igazságot.”

Vélemény
Palahniuk szokás szerint magával ragadott, lerántott a mélybe, mégis csak pozitívan tudok róla vélekedni. Alapjában véve megkaptam amit vártam, Palahniuk utánozhatatlan stílusát egy újabb történetben. Bár időnként kezdtem túl soknak érzeni, de aztán végül mégiscsak tűréshatáron belül maradt a könyv. 
Victor túl van a mélyponton, Victor a mélypontra született. A nagy kérdés, hogy ha Victorral eljutunk a mélypontra, vajon mit kezdünk vele és a gondolataival, vele és a cselekedeteivel. Nem vagyok benne biztos, hogy én tudom. Néha átlépünk bizonyos határokat, amiket nem kéne, nem azért mert nincs visszaút, hanem azért, mert ha egyszer átléptük őket már nem akarunk visszajönni. Azt hiszem valahogy így van, de még meggondolom. Jelen pillanatban azt tudom, hogy átszáguldott rajtam a könyv, ahogy mi is az életen.
"Napi teendők:
Használj napvédőt.
(...)
Ne őrülj meg.
(...)
Állítsd meg az időt, egy helyen, örökre."
5/5 - egyszerűen azért mert Palahniuk, megjegyzem a könyv várólistacsökkentős

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése