2013. január 15., kedd

Éjszakai cirkusz, mert elvarázsolt

Karácsonyra kaptam/vettem ezt a könyvet a Libri 2+1 akciójának keretében. Igazság szerint ez volt a harmadik könyv, amit csak úgy hozzácsaptam az előző kettőhöz, ha már van rá lehetőség, úgyis olyan sokan mondták, hogy milyen jó könyv. Azóta elolvastam és nagyon-nagyon örülök neki, hogy megvettem.
Először is a külseje valami tömör gyönyör, mind a külső borító, mind a belseje, és az is nagyon tetszik, hogy van hozzá könyvjelző, ami rendkívül találóan egy piros szalag, enyhe utalással a reveurökre. Jó volt a kezembe fogni egy ilyen könyvet. A történet pedig szintén magával ragadott, megszerettem a szereplőket is, főként Celiat, Dixit és Pixit, Marci viszont a történet végére se lopta be magát a szívembe, ez van. 
Ami a szerkezetét illeti, először azt gondoltam, hogy nem fog tetszeni, hogy ilyen rövid fejezetekre van bontva a történet, de tévedtem. Olyan volt, mintha az író egy kirakó darabjait rakná a helyükre, bár volt olyan darab, amin először egyáltalán nem látszott, hogy hova is való, de végül minden szépen a helyére került és összeállt a történet minden egyes apró részlete, zseniális volt.
Egyébként nagyon tetszettek azok a rövid fejezetek a könyvben, amik nem az eseményekre vonatkoznak, csak a cirkuszt írják le részletesebben, öröm volt őket olvasni, valóban életre keltették a cirkuszt, mintha ott jártam volna én is.
Végül ami még szintén nagyon tetszett az a befejezés volt a Történetek című fejezetben, az egész könyvhöz még hozzáadott ezzel egy kis többletet. Nagyon tetszett, hogy nem csak egyszerűen vége lett, hanem egy egyszerű fordulattal magába csavarta a történetet, ha érthető egyáltalán, hogy mire gondolok.
Szóval kedvenc lett az biztos, úgyhogy ha lesz rá majd időm, akkor biztosan újraolvasom még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése